Az önbizalom hiányos, “nekem mindegy” jellegű hozzáállás amelyben azt érezzük, hogy bennünket nem szeret senki, nem vagyunk jók semmire, tehát semmi sem számít, csak az elszigeteltség, magányosság és a depresszió érzéséhez vezet.
Az etikus ember a megkülönböztető éberségre alapoz: a józan eszünket arra használjuk, hogy különbséget tegyünk azok között hogy mi okoz megmaradó jó érzést és mi okoz visszatérő problémákat. Nem az a lényeg, hogy vakon engedelmeskedjünk egy sor szabálynak, hanem hogy legyünk meggyőződve arról, hogy amit teszünk az etikus.
Az önbizalomhiány erkölcsi érzéketlenséghez vezet, míg a helyes önértékelés önbecsüléshez. Ez utóbbi által olyan mély tisztelet alakul ki bennünk önmagunk iránt, hogy sosem fogunk lealacsonyodni ahhoz, hogy etikátlan módon viselkedjünk, mert nem érezzük magunkat jól tőle.
Amikor valaki azt állítja, hogy Ő egy önbizalomedző, akkor azt állítja, hogy ért téged: ezt ugye magad is belátod, valóban nagy badarság.
Amikor valaki manipulálni akar azzal, hogy látszólag toleráns, üdítőnek ható, negédes szlogenekkel és önimádó bejegyzésekkel áraszt el az interneten, vagy Sportcsarnoknyi rendezvényen téveszt meg a fantázia történeteivel: szintén nem egy üdvös, inkább önös anyagi érdekű szándék.
Tele a világ olyanokkal akik pénzt szednek azért, hogy elhitessék veled: ez a Te hozzájárulásod…
Buddha soha nem kért semmit, alázatosan válaszolt a kérdésekre. Bármi is történik: az önzetlen az alázatos és tisztességes, veled, másokkal és pénz nélkül….
Az önbizalom az elménk része és megértésével, önbecsülésünk erejével, mások javát szolgálhatjuk általa.
A tudatosan kialakított etikus hozzáállás lehetővé teszi azt, hogy harmonikus kapcsolatot alakíthassunk ki bárkivel, akivel találkozunk. Az önbizalom tehát birtokolt képességünk, aminek működése a bennük lévő hit eredménye.
/Exlex/